

Információk, érdekességek
10 dolog, amitől óvd a gyereked nyáron
2025. június 26.
A nyár számtalan kalandot és izgalmat tartogat a gyerekek számára. A vakáció a strandolás, a sport és a játék ideje. Az élményekkel együtt azonban veszélyek is járnak, ezért ilyenkor nagyobb szabadság elővigyázatosságra van szükség, hogy elkerüljük az esetleges baleseteket. Összegyűjtöttük a tíz legfontosabb tudnivalót, amire figyelni kell, nehogy sérülés vagy betegség tegye tönkre a nyaralást.
1. Ha autóval utazunk, ügyeljünk, hogy mindegyik kisgyermek a megfelelő méretű gyermekülésben legyen bekötve! A nagyobb gyerekek és a szülők pedig feltétlenül használják a biztonsági öveket, még rövid távolságokra is! A legkisebbeket menetiránynak háttal kell bekötni, ellenkező esetben a fej előrebillenésekor eltörhet a nyaka.
2. Ha külföldre készülünk, utasbiztosítás nélkül ne lépjük át az országhatárt! Különösen azoknak érdemes erre figyelniük, akik gyerekekkel utaznak. Egy szakosodott online kutatásából kiderült, hogy a megkérdezettek 14%-ával történt már baleset vagy megbetegedés külföldi utazás során. A családok, kisgyermekesek jellemzően a saját szervezésű utazásokat részesítik előnyben, s ilyenkor a sok tennivaló között elfelejtődhet a biztosítás. Pedig egy külföldi gyógykezelés vagy mentés akár milliókba is kerülhet.
3. Csak úgy engedjük a gyerekeket biciklivel, görkorival vagy rolleren közúton közlekedni, ha bukósisakot visel! Ha kisgyermeket szállítunk kerékpáron, feltétlenül ültessük megfelelően rögzített gyerekülésbe, különben leeshet vagy a lába beakadhat a küllőkbe, és nagyon súlyos sérülést szenvedhet.
Milyen tünetekkel kell mindenképpen nőgyógyászhoz fordulni?
2025. június 23.

Egy nőnek nagyon fontos figyelnie a teste jelzéseit, és tudnia azt, mi az, ami szokásosnak, normálisnak tekinthető, és mi az, ami figyelmeztető jelnek számít, és amit mindenképpen látnia kell nőgyógyásznak is. Dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ – Prima Medica szülész-nőgyógyásza, a daganatos nőgyógyászati kórképek specialistája azokra a tünetekre hívta fel a figyelmet, amelyek akár (természetesen korántsem minden esetben) daganatos megbetegedésre utalhatnak, és amelyek ellenőrzése elengedhetetlenül fontos.
A nőgyógyászati daganatok tünetei változatosak lehetnek
A nőgyógyászati jellegű daganatok – így a méhtest-, méhnyak-, petefészek-, hüvely-, szeméremtestrák – tünetei nem azonosak mindenkinél, hiszen részben az egyes típusok is különböző tüneteket adhatnak, részben pedig minden szervezet eltérően reagálhat. Mindazonáltal vannak olyan, a legtöbb esetben megjelenő panaszok, jelek, amelyek feltétlenül nőgyógyászati kivizsgálásra szorulnak. Ezek az alábbiak:
– Rendellenes hüvelyi vérzés vagy folyás szinte minden nőgyógyászati daganat tünete lehet.
– Túl gyorsan kialakuló teltségérzet vagy étkezési nehézség, puffadás, alhasi- és/vagy derékfájdalom gyakori tünet petefészekrák esetén.
– Medencei fájdalom vagy nyomás szintén utalhat petefészek- és méhtestdaganatra.
– Gyakori, sürgető vizelési inger és/vagy szorulás jelezheti a petefészek- és hüvelyi daganat jelenlétét.
– Ha viszketés, égő érzés, fájdalom, érzékenység tapasztalható a szeméremtestben, vagy megváltozik a bőrszín vagy a bőrfelszín – sebek, hegek jelennek meg – az a szeméremtestrák tünete is lehet.
A gyerekszoba feltételei
2025. május 26.
Ahhoz, hogy gyermekünk a szobáját a maga kis birodalmává alakíthassa át, 3 fő feltételnek kell teljesülnie.
1. Bútorok az ő mérete szerint
A szoba úgy legyen berendezve, hogy a gyermeknek biztonságérzetet nyújtson, könnyedén és önállóan hozzáférjen a dolgaihoz, játékaihoz, könyveihez, azaz ne szoruljon segítségre, ha bárhonnan elő kell vennie azokat. Alacsony bútorok lekerekített sarkokkal, a gyermek magassága szerinti polcok, szekrények, a játékainak láda és kényelmes matrac a földön is – többek közt ezek szükségesek a megfelelő gyerekszoba kialakításához.
2. Egy hely csak az ő számára
Többet ér egy kis, bensőséges gyerekszoba, mint egy nagy – ahol esetleg nincs is egyedül a csemete. Alapvetően fontos, hogy ezen az adott helyen rendelkezni tudjon a saját tárgyaival, mások (testvér, szülő) ne szóljanak bele, mit hová tesz, és ne is zavarják, ha egyedül akar maradni.
Ezért fontos tehát, hogy inkább legyen egy kicsi, de saját szobája, mint egy tágasabb, amelyet a leggyakrabban meg kell osztania a testvérével. És figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy minél nagyobb a korkülönbség a testvérek között, annál eltérőbbek az igényeik. Egy 7 éves gyerek pl. már nem szereti, ha 3 év körüli kishúga vagy kisöccse a saját kis ötleteivel zavarja, be akarja vonni a játékába, mert azt ő valamiféle tolakodásnak érezheti.
3. Menedék a „veszélyek” ellen
Amellett, hogy fizikai biztonságot nyújt, a saját szoba „lelki menedék” is kell, hogy legyen csemeténk számára – állítják a pszichológusok. Ide a gyermek elmenekülhet félelmei, fantazmagóriái elől, mely veszélyeket a külvilág – mesék, rajzfilmek – hatására a képzelete generálja, és amelyek 3–6 éves kora közt leselkednek rá. Szobájának elérhetetlennek kell lennie rossz emberek, boszorkányok, vadállatok, sárkányok stb. számára. Hogy uralkodjon ilyen fajta félelmein, a gyermek megszervezi a maga kis szertartásait: égve hagyja a lámpát elalvás előtt, nem véletlenül teszi ugyanoda egyes tárgyait, tudatosan „szórja szét” a dolgait… Ezt mi sokszor gyermeki szeszélynek látjuk, de valójában segíti őt „megvédeni” a rá leselkedő „veszélyekkel” szemben.
Jaj, ne simogass!
2025. május 25.
Nem szereti a gyerek az ölelést, a simogatást, de a pörgést és a hintázást annál inkább? Lehet, hogy az idegrendszere alulreagál bizonyos dolgokra.
Képzeld el az idegrendszert egy forgalmas autópályának, ahol a járművek az ingerek. Az autópálya (az idegrendszer) hordozza az információkat az agy felé, ahogy az autók szállítják az árut egyik helyről a másikra. Ha az út tiszta és jól karbantartott, az autók zavartalanul mozoghatnak. Ez a helyzet akkor áll fenn, ha az idegrendszer megfelelően működik. a probléma akkor merül fel, ha az út rossz állapotban van, pl. gödrökkel vagy akadályokkal. Az autók (az ingerek) nehezebben jutnak át vagy elakadnak. Ezért, ha valaki szenzoros problémákkal küzd, az azt jelenti, hogy az autók nem tudnak simán közlekedni az autópályán. És ezek a nem megfelelő mennyiségű vagy minőségű utak (neuronális kapcsolatok) rendszere egy vagy több motoros, kognitív utat is érinthet, ami által a motoros és kognitív részekre nehezebben tud eljutni az információ, ami által az erre épülő pszichés és szociális területen lévő további funkciókat gátolhatja. Így az adott személy nem tud a lehetőségeinek megfelelően kiteljesedett életet élni. Ez zavarhatja a mindennapi életet, mert az ingerek megérkezése vagy feldolgozása nehézkesebb lehet. a szenzoros érzékelésünk összetett és bonyolult. Most a szenzoros moduláción belül a hiposzenzitivitásról fogok beszélni, annak tüneteiről, és hogy milyen viselkedési mintákra lehetünk figyelmesek gyermekünk viselkedésében.
Hiposzenzitivitás
A szenzoros feldolgozási nehézség (SPD) egy másik típusa, amely az érzékszervi ingerek gyengült észlelését jelenti. Ez azt jelenti, hogy a személy nem érzékeli az ingereket a tipikus intenzitással, ezért erősebb stimulációra van szüksége ahhoz, hogy ugyanazt a reakciót érje el. A hiposzenzitivitás bármelyik érzékszervet érintheti, de leggyakrabban a tapintást, a hallást és a mozgást.
Tapintási hiposzenzitivitás
Tompa érzékelés
- Nem veszi észre, ha piszkos a keze, vagy ha a ruhadarabja irritálja a bőrét.
- Nem reagál a fájdalomra, nem sír, ha elesik.
- Nem szereti a finom érintéseket, az ölelést, a simogatást.
Kerülő magatartás
- Kerüli a mezítlábas járást, nem szeret homokban, vízben játszani.
- Nem szereti a szoros ölelést, elhúzódik a simogatástól.
- Kényelmetlenül érzi magát a tömegben, a szoros helyeken.
Túlzott stimuláció keresése
- Erős nyomást, dörzsölést keres, harapdálja, csapkodja a tárgyakat.
- Szereti a durva játékokat, a pörgést, a hintázást.
- Szorosan ölel magához tárgyakat, falakat nyomogat.
Példák
- A kislány nem veszi észre, hogy tele van homokkal a cipője, észre sem veszi, ha piszkos a keze.
- A kisfiú nem sír, ha elesik, nem reagál a fájdalomra.
- A tinilány nem szereti, ha hozzáérnek, elhúzódik az öleléstől.
- A kisgyerek imádja a pörgést, a hintázást, a durva játékokat.
Ha hamarosan szülni fog
2025. május 24.
Az első gyermeküket váró házaspárok felvilágosítása a szülés előtti időben nagyon fontos és hasznos.
A várandósság 36. hetében vagy azon túl már gyorsan közeledik a várva várt nap, amikor az újdonsült szülők a kisbabájukat végre a karjaikban tarthatják. Nagy az izgalom, ezért fontos, hogy a kismamák ismerjék meg a szülést előkészítő történéseket.
A személyes adatok ellenőrzése
A szülészeten jelentkező kismama felvétele az első lépés. Nagyon fontos, hogy hozza magával a következőket:
- várandósgondozási kiskönyv,
- személyi igazolvány,
- betegbiztosítási kártya,
- lakcímét igazoló igazolvány, valamint jó, ha nála van
- házassági anyakönyvi kivonata, ha házasok a párjával, ha nem, akkor
- az apasági nyilatkozat, amit a helyi önkormányzat anyakönyvvezetője állít ki.
Egészségügyi ellenőrzés
A kismamát kikérdezik jelen panaszairól és a korábbi terhességeiről, azok kimeneteléről – vetélés előfordult-e, elhalt terhessége volt-e, szülései, ha voltak, időben zajlottak-e le, császármetszéssel vagy sima hüvelyi úton történt a befejezés? Tájékozódnak a betegségeiről – ha van –, egészségi állapotáról, van-e tudomása gyógyszerérzékenységéről, szed-e gyógyszereket, ha igen, mit. Ezek elektronikusan rögzítésre kerülnek.
Gondozási kiskönyv
Ennek tartalmaznia kell minden előző vizsgálati eredményt. Ide tartoznak az ultrahangos leletek, amelyek információt adnak a magzat méreteiről: combcsont, has és fej körfogatméreteiről, szívműködésről, a köldökzsinórban a vér áramlásáról, magzatvíz mennyiségéről. Nagyon fontos szűrővizsgálati eredmények a hüvelyi streptococcus-szűrés, a hepatitis B-szűrés. Mind az anya, mind a kisbaba szempontjából fontos, hogy meglegyenek és vele legyenek ezek a vizsgálati eredmények.
A kismama vércsoportjáról csak a központi laboratórium által kiadott, bélyegzővel ellátott eredményt lehet elfogadni. Ennek a leletnek hibátlannak, pontosnak kell lennie, ezért fontos a biztonság, ugyanis, ha a várandósnál a vajúdás, szülés, gyermekágyi időszak során bármilyen komplikáció fellép és vért kell adni, fontos, hogy olyan vért kapjon, amelynek a vércsoportja megegyezik az övével.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...456...298

